Minden amit eltudsz képzelni! Latino
Minden amit eltudsz képzelni! Latino
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Kérlek ne lopj az oldalról!

 

Az ablak bezárásához kattints a képre 

 
Gallery
 
Hírek,cikkek
 
Szellő-Kósik-2.kieső

Az RTL Klub híradósának most a táncok világában kell bizonyítania, ebben a többszörös ifjúsági bajnok táncosnő lesz segítségére.


 

Szellő István az RTL Klub Híradójának műsorvezetője. Prágában tanult, majd dolgozott az MTV Panoráma című műsorában, nyolc éve, az RTL Klub indulásától kezdve a csatorna híradósa.

A műsorvezetőt a 19 éves Kósik Viktória viszi táncba, aki háromszoros ifjúsági magyar bajnok, „D”, „C” és „B” kategóriás országos bajnok.

Szellő István  boldog, hogy végre megtanul igazán táncolni, saját bevallása szerint ugyanis eddig pusztán annyira volt képes, mint a telefonja: csak csörgött. Ennek pedig már többen látták kárát, Bulgáriában például rocky közben vetett be egy meglepő mozdulatot: partnerét áthúzta a lába között, ám a lány a csúszós kő miatt a plafonig érő ablakon keresztül az egy emelettel alattuk lévő tetőre esett. Szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszta a táncot.

 
Mennyien voltatok?
Indulás: 2006-05-27
 
Naptár és óra

2006.5.31

 

18:16

 
Szombat esti láz 1.
 
Szombat esti láz 2.
 
Kösszy!

Köszy,hogy itt voltál,gyere többször!

Az ablak bezárásához kattints a képre 

 
Extrák!
 
Multimédia!
 
Epizódképek
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.